Nero 54-ben lett császár, és a színház és a luxus iránti érdeklődése arra késztette, hogy kinevezzen egy Petronius nevű udvaroncot (praenomen valószínűleg Titus vagy esetleg Gaius), mint az elegantiae vagy az elegancia bírája. Tacitus úgy jellemezte, mint egy olyan embert, aki “a luxust képzőművészetgé tette”, és “napjait alvással, éjszakáit munkával és szórakozással töltötte”, Petronius diktálta a divatot és a művészetet a császári udvarban. Ott komponálta mesterművét, a szatirikus “The Satyricon” – t, valószínűleg Kr. u. 61-ben Nero szeszélyes volt, kegye azonban bizonytalan volt; a rivális féltékenysége Petronius bukásához vezetett. Cumae-ba menekült, mire Nero cimborái utolérték. Ott leírta a császár számos kicsapongását és bűnét, szórakoztatta barátait, és eltörte pecsétgyűrűjét, hogy elkerülje, hogy mások veszélyeztetésére használják. Petronius ekkor felnyitotta ereit, és i.sz. 66-ban elvérzett, Nero elől pedig öngyilkos lett. Leghíresebb műve, a “Satyricon” csak 1664-ben jelent meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.